Az atomenergia története

Az atomenergia viszonylag rövid ideje áll csak a rendelkezésünkre. Az atomreaktorok 1951 óta termelnek villamos energiát. A fejlődés a hatvanas, hetvenes években még töretlen volt, de a hetvenes évek második felében már sok támadás érte az újfajta energiatermelési módszert. Ezeket a kritikákat felerősítette az USA-beli Three Mile Island-i reaktorban 1979-ben bekövetkezett baleset, majd az atomenergia megítélése a csernobili katasztrófát követően tovább romlott.

Az atomenergia előnyei

Az atomenergia-kísérletek egy új energiahordozó, az urán felfedezését eredményezték, amely napjainkban is a legszélesebb körben elterjedt fűtőanyag. Az uránt korábban teljesen haszontalan anyagnak tartották, radioaktív tulajdonságára először 1906-ban figyeltek fel. A világ uránérc készletei igen nagyok, hosszú időre biztosíthatják az emberiség energiaellátását.

Az atomerőművek a maghasadás (egy atommag több magra bomlása) vagy magfúzió (két atommag egyesülése) révén keletkezett hőt hasznosítják elektromos áram termelésére, és ez az átalakítási folyamat normál körülmények között mentes mindennemű káros anyag-kibocsátástól. (Megjegyzendő, hogy az ipar a maghasadás elvét alkalmazza, fúziós reaktorok egyelőre csak kísérleti jelleggel működnek.) Alapvetően tehát egy környezetbarát technológiáról van szó, ugyanakkor a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok  biztonságos, sugárzásmentes elhelyezése és tárolása komoly kihívást jelent. Emellett, a reaktorok közelében az úgynevezett hőszennyezés jelensége is fellép, a termelt hőt ugyanis nem lehet teljes egészében villamos energiává alakítani, így a felesleget a környezetnek (pl. folyók vizének) adják le.

Az atomenergia ma jelentős energiaforrás, az üvegházgáz-kibocsátás és a klímaváltozás kapcsán pedig egyre nagyobb teret nyerhet a jövőben. Kereskedelmi célokra mintegy 440 reaktor üzemel a világ harminc országában, de nagy arányban vannak a pusztán kísérleti és kutatás-fejlesztési célokra épült reaktorok is. Atomerőművel rendelkezik a világ legtöbb fejlett állama és sok fejlődő gazdaság is, az egyes országokban különböző  atomenergia jelentősége. Franciaország villamos energiájának például 75%-át biztosítják atomerőművek, míg az atomenergia részaránya Kínában alig haladja meg az 1%-ot. E részarány növekedése csak a Távol-Keleten várható. Napjainkban az újonnan épülő erőműblokkok száma a már meglévőkhöz viszonyítva igen kevés.

Az atomerőművek, mint említettük alapvetően tiszta energiát képesek előállítani, a lakosság azonban gyakran kételyekkel fogadja jelenlétüket - baj esetén ugyanis nagy régiókat érhet károsodás. Ha a lakosság ellenérzését meggyőző érvekkel és biztonságos technológiai megoldásokkal sikerül eloszlatni, akkor az emberiség energiagondjai az uránkészletek kimerüléséig megoldottá válhatnak.

Az atomenergia kockázatai - erőműbalesetek

Az atomerőmű normálüzemi körülmények között minimális környezeti kockázatot jelent, de történhetnek üzemzavarok és balesetek, mint ahogy erre már voltak elrettentő példák. Az atomerőművekben bekövetkezett balesetekkel kapcsolatban sok téves nézet terjedt el. A baleset fogalma sem pontosan tisztázott.

Az első baleset az Egyesült Államokban, Pennsylvaniában történt 1979-ben, ezt nevezik Three Mile Island (TMI) balesetnek, a második a csernobili katasztrófa volt, amely 1986-ban következett be Ukrajnában.

Three Mile Island, USA

A TMI baleset során a reaktor egyes blokkját karbantartási munkálatok miatt leállították, kettes blokkja pedig nem bírta a terhelést, túlhevült és robbanásközeli állapotba került, de sikerült elhárítani a veszélyt. Az anyagi kár jelentős volt, a környezetbe kikerült radioaktivitás azonban csekély mértékűnek bizonyult. A balesetnek halálos áldozata nem volt, és emberi sérülés sem történt. Bár környezeti hatása elhanyagolható volt, az erőművet bezárták. Ezt követően világszerte sokat javult a reaktorbiztonság, intenzív kutatások, fejlesztések kezdődtek. Forradalmian megváltozott az atomerőművi operátorok képzése, továbbképzése. Ekkor terjedt el a szimulátorok használata is e területen.

Csernobil, Ukrajna

Ennek ellenére a közel egy évtizeddel később bekövetkezett csernobili katasztrófa számos halálos áldozatot követelt. A balesetben közvetlenül 3 személy veszette életét, és 28 halt meg sugárbetegségben a robbanást követő 3 hónapon belül. További 209 személy szenvedett el olyan súlyos besugárzást, amely szintén akut betegségeket idézett elő. Emellett, a balesetnek hosszútávú következményei is voltak/vannak. A legsúlyosabban érintett térségben (az erőmű mintegy 30 km-es körzetében, valamint Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország egyes régióiban) élők körében megnövekedett egyes rosszindulatú daganatos megbetegedések (pl. pajzsmirigyrák, leukémia) száma, és ez a  későbbi generációkat is fokozottan érintheti - a pajzsmirigyrák azonban szerencsére csak kis arányban halálos kimenetelű. Az összes többlethalálozás mértékét megbecsülni nem könnyű, pontosan meghatározni lehetetlen. Mérvadó becslések szerint ez néhány száz és néhány ezer között lehet.  Szakértők megalapozatlannak minősítik a több százezer áldozatról szóló híreszteléseket: a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 2005-ös jelentése 4000-re teszi a halálos áldozatok számát.

A katasztrófa egyéb, pszichológiai és gazdasági hatásai is igen jelentősek. A baleset következtében a kibocsátott nagy mennyiségű radioaktív anyag a teljes északi félgömbön szétoszlott, természetesen nem egyenletesen. A szennyeződés szinte mindenütt kimutatható volt - a szélviszonyok hatására a svédek a baleset helyszínétől 1600 km-re is észlelték a radioaktivitást, a sugárzás azonban az erőmű közvetlen környezetét leszámítva sehol sem érte el az egészségre káros határértékeket. A katasztrófa által kiváltott pánik világszerte áldozatokat követelt, ezek többsége az Európa több országában végrehajtott indokolatlan abortuszok miatt meg nem született gyermek. A katasztrófát követően joggal ingott meg az atomerőművek biztonságába vetett bizalom, hiszen jogos az az elvárás, hogy a csernobilihoz hasonló katasztrófa soha többé ne következhessen be.

Újra kivirágzik az atomsivatag

Alig két évtizeddel a baleset után az élővilág kezdi visszahódítani a korábban atomsivatagként kikiáltott tájat. Bár a vidéket még több száz évig átjárja a sugárzás, a növény- és állatvilág már kiheverte hatásait, illetve képes volt alkalmazkodni hozzá, ráadásul térhódítását nem zavarja emberi jelenlét. A faállományban már egy évvel a robbanást követően megindult a regenerálódás, igaz, a legnagyobb sugárterhelést elszenvedett vidékeken a törzs szokatlan elágazásai, a virágzat megduplázódása volt megfigyelhető, a levelek és virágok szokatlan színt és méretet vettek fel. Manapság már visszatértek a területre a nagyvadak, a farkasok és az életterükre különösen érzékeny rétisasok is. Több ritka és korábban a kihalás szélén álló állatfaj is megjelent, és erőteljes fejlődést mutatnak.

Az atomerőművek hatékonyak, és ma már kellő tapasztalattal rendelkezve állíthatjuk, hogy hosszú távon is alkalmasak az energiaigények jelentős részének kielégítésére. Amennyiben kellően biztonságosan működtetik, az atomenergia csupán minimálisan terheli a környezetet. A biztonságot csak a magas szintű műszaki kultúra garantálhatja, ezért ennek fenntartása a nukleáris szakma alapvető érdeke. Fontos azonban, hogy bármennyire is jól működött az energetika eme ágazata, egyetlen hiba, egyetlen katasztrofális esemény (pl.: Csernobil) megrendítheti a társadalmi bizalmat, ezért napjainkban a szakmai fejlesztések mellett az atomenergia presztízsének megteremtése is kiemelt feladat.

írta: Krajner Fanni

Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest, XVIII. ker.