A bolygók időjárását a következő tényezők befolyásolják: a tengelydőlés (ami az évszakokat eredményezi), a Nap körüli keringés pályája, a légkör jelenléte/hiánya, a naptól vett átlagos távolság, a tengely körüli forgás ideje (azaz a nappal hossza).

A Merkúr Naprendszerünk legbelsőbb és egyben legkisebb bolygója (korábban a Plútó volt a legkisebb, de ezt törpebolygóvá minősítették), a négy kőzetbolygó egyike. Naptávolban mintegy 70 millió km-re található központi csillagunktól, amit mindössze 88 (földi) nap alatt kerül meg – ezzel a Naprendszer leggyorsabb tagja.

A szélsőségek bolygója

Mivel a Merkúr gravitációs tere a földiének nagyjából a harmada, huzamosabb ideig nem tudja megtartani maga körül a gázokat, vagyis nem rendelkezik állandó légkörrel. A Napból érkező sugárzás lényegében akadálytalanul hatolhat a planéta felszínéig, illetve onnan visszaverődve a világűrbe. Az ennek ellenére meglévő talajközeli, instabil „atmoszféra” legnagyobb arányban, de még így is csak nyomokban káliumot és nátriumot tartalmaz, de megtalálható benne többek között a hidrogén, a hélium és az oxigén is. Ezek az atomok időről időre eltűnnek, majd újból visszakerülnek a légkörbe. Részben a napszéllel (H₂, He), részben radioaktív bomlással (He, Na, K) keletkezhetnek, de egyes elemek meteor-becsapódással is érkezhettek (H₂, O₂, vízgőz).

Egy felvétel a Merkúr felszínéről (NASA). A kerek bemélyedések egykori meteorbecsapódások kráterei.

Mivel nincs állandó atmoszféra, a Merkúr esetében valódi időjárásról nem beszélhetünk, hiszen ez a szél, a csapadék, a felhőzet, a viharok egyik alapvető mozgatórugója. A hőmérsékleti viszonyok azonban igen szélsőségesek, az értékek mínusz 180 és plusz 430 Celsius-fok között változnak éjszaka és nappal, illetve a naptávolság függvényében.

A Merkúr egy igen elnyúlt ellipszispályán mozog, ami azt eredményezi, hogy míg napközelben (perihélium) 46 millió km-re megközelíti a Napot, addig naptávolban (aphélium) majdnem kétszer ilyen messzire, 70 millió km-re kerül tőle. Ez óriási ingadozásokhoz vezet a besugárzás intenzitásában - a földihez viszonyított négyszeres és több mint tízszeres erősség között váltakozik a „napállandó” (ez a Föld esetében kb. 1370 Watt/m²; a napállandó közepes naptávolság esetén a légkör tetejének 1 m²-es felületén egy másodperc alatt áthaladó energiamennyiség).

A Merkúr az egyik legfényesebben ragyogó bolygó, de mivel oly közel van a Naphoz, nehéz megfigyelni. Távcső nélkül csak este vagy hajnalban látható, amikor a horizont közelében tartózkodik. Hosszú tengelyforgása miatt a bolygó egyik fele mintegy 24 napig folyamatos sötétségben van, míg a másik felén ugyanennyi ideig nem megy le a nap. Ez többszáz fokos hőmérséklet-különbséget eredményez a napos és az árnyékos oldal között.

Emellett a bolygó a saját tengelye körül rendkívül lassan, egy merkúr-év alatt csupán másfélszer fordul meg: két napkelte között 58 földi nap telik el! Így tehát igen nagy hőmérsékleti különbségek alakulhatnak ki a felszínén, főképp, hogy szinte egyáltalán nincs légkör, ami éjszaka visszatarthatná a nappal keletkező hőt.

Ezen kívül elmondható, hogy a Merkúr enyhe tengelydőlése miatt a planéta évszakokkal sem igen rendelkezik. A tengelydőlés a Nap körüli keringési síkra (ekliptika) állított merőleges és a bolygó tengelye által bezárt szög. Míg ez a Merkúr esetében csupán 2,11 fok, ami az egyik legkisebb a bolygók között, addig a Föld esetében ez 22-25 fok között változik, jelenleg 23,4 fok.

Írta: Wendl Bernadett

A Messenger űrszonda felvétele a Merkúrról 2008 októberében (NASA), amikor másodszor haladt el a bolygó mellett.
A felszínen látható világos foltok krátereket jelölnek, középtájt a Kuiper-kráter látható.
A fiatalabbakból sugárszerűen fényes vonalak indulnak ki.