A Plútót egészen 2006-ig a Naprendszer legkülső bolygójaként tartották számon, akkor azonban törpebolygójává minősítették át, és új elnevezést kapott: 134340 Pluto. Ennek ellenére a Plútóról is megemlékezünk „A bolygók időjárása” kiállítás alatt.

A Plútó egy rendkívül elnyúlt, ovális pályán kering a Nap körül, központi csillagunktól vett távolsága 4,5 és 7,5 milliárd km között változik, időnként a Neptunusz elé kerül. Keringési síkja ráadásul a többi bolygó pályasíkjához képest is eltér, 17 fokkal. A Napot 248 földi év alatt kerüli meg, tengelye körül viszont alig 6,5 nap alatt tesz meg egy fordulatot. Méretét tekintve kisebb a mi Holdunknál – és még további hat naprendszerbeli holdnál. 

A Plútó és kísérői, Charon, Nix, Hydra.
(NASA, Hubble Űrteleszkóp, 2006, nasa.gov)

A legnagyobb törpebolygó

A Plútó valójában már a Naprendszer Kuiper-övként (kisbolygó övként) elnevezett részében helyezkedik el. A Kuiper-öv a Neptunusz pályáján túl (4,5 milliárd km) kezdődik és a Naptól mintegy 8 milliárd kilométerig nyúlik. Több ezer jeges, szilárd objektum található itt, amelyek között a Plútó az egyik legnagyobb.

A Plútóról valójában nagyon keveset tudunk, hiszen még egyetlen űrszonda sem vizsgálta meg közelről, és a nagy távolság miatt űrtávcsővel sem vehetők ki a részletei – a NASA New Horizons szondája 2015-ben éri el a Plútót. A felszíni hőmérséklet nagyban függ a keringéstől, illetve a Naptól vett távolságtól, de összességében mínusz 220-240 Celsius-fok között alakul, tehát viszonylag csekély ingások jellemzik, annak ellenére is, hogy a bolygó tengelye meglehetősen dőlt (több mint 120 fokot zár be az ekliptikára állított merőlegessel, az Uránuszhoz hasonlóan a Plútó is az oldalán fekszik), így a kisbolygó egyik fele a közel negyed millió évig tartó keringés során rendkívül hosszú ideig van előbb sötétségben, majd világosságban. 

Napközelben felfújódik a légkör

Ez egyrészt annak köszönhető, hogy ilyen távolságban a Napnak már alig van ereje, másrészt nitrogénből és némi metánból, szén-dioxidból álló légköre rendkívül vékony és ritka – a nyomás még akkor sem teszi ki a 0,5 Pa-t, amikor legközelebb van a Naphoz. A légkör ugyanis valójában csak napközelben (perihéliumban) van jelen, amikor a felszínt alkotó fagyott állapotú nitrogén és metán felenged – ilyenkor valósággal felfújja légkörét. Az ideiglenes atmoszférában különösebb időjárási jelenségekről nem beszélhetünk, egyes feltételezések szerint ráadásul ez a csekély légkör is folyamatosan szökik a világűr felé. Az atmoszféra a felszínnél valamelyest „melegebb”, itt az átlaghőmérséklet mínusz 180 fok körülre tehető.

A Plútó felszíne nem egységes színű, sötét és világos területek figyelhetők meg rajta, és feltételezések szerint ez az évszakos változásokkal állhat összefüggésben. A napsugarak által nagyobb szögben ért, azaz erősebben megvilágított féltekén a nitrogénből és nyomokban metánból, szén-dioxidból álló jég elpárolog (szublimál), míg a másik pólusnál lerakódik. Azt a féltekét látjuk világosabbnak, ahol több a jég, azaz amelyik árnyékban van.

A NASA Hubble Űrteleszkópja által készített sorozat. A csillagászok 2000 és 2002 között drámai változásokat tapasztaltak a Plútó felszínén: vörösebbé vált, miközben a Nap felé fordult északi félteke kivilágosodott. A középső képen a világos folt egy szárazjégben (fagyott CO₂) rendkívül gazdag területet takar. (nasa.gov)

A Plútónak három ismert kísérője van, amelyek közül a legnagyobb a Charon. Ez közel fele akkora, mint a Plútó. Érdekesség, hogy a Charon pont ugyanannyi idő alatt kerüli meg a Plútót, mint amíg egy plútói nap tart, vagyis a hold mindig ugyanazon pont felett látható, és mindig ugyanazt az arcát mutatja. A másik két hold neve Nix és Hydra. A Plútón a földi gravitáció kevesebb, mint egytizede érvényesül.

Írta: Wendl Bernadett

Így nézhet ki a Plútó és kísérője egy másik, lehetséges holdról (NASA illusztráció).
A Plútó van legközelebb, ez a legnagyobb, tőle jobbra a Charon látható. (nasa.gov)