A megfagyott folyónak tűnő gleccserek úgy keletkeznek, hogy az idők során sok hó halmozódik fel a hóhatár felett elterülő területeken. Az egymásra rakódott hórétegek felszíne a napsugárzás hatására kismértékben megolvad, majd a vízcseppek a mélyebben fekvő, hidegebb rétegekbe leszivárogva megfagynak. Az ismétlődő fölengedés és újrafagyás következtében kemény jégrétegek alakulnak ki. A meghízott jégmező a nagy nyomás és súly, valamint a nap melege által kiváltott olvadás hatására csúszni kezd, és hatalmas jégfolyamok keletkeznek.

A gleccserek olvadása már évszázadok óta tart, manapság azonban felgyorsult és világszerte megfigyelhető a jelenség, amelynek mind az ember életkörülményeire, mind a globális környezeti egyensúlyra nézve számos negatív következménye van.

Ilyen többek között az édesvízkészletek megcsappanása, hiszen a szárazföldi jég- és hótakaró (a krioszféra) a legnagyobb édesvíz-tárózó. Olvadásukkal az édesvíz belefolyik a tengerbe, csökkentve az édesvíztartalékokat, ráadásul hosszú távon a világtenger szintjének több 10 centiméteres, de akár 1-2 méteres megemelkedésével is számolni kell - igaz, ebben a folyamatban a megnövekedett víztömeg nagyobb hőtágulása is fontos szerepet játszik. Az általános olvadás az világ összes alacsonyan fekvő területét fenyegeti, a tengerparti városok komoly veszélyben vannak.

A gleccserek olvadásának tendenciái és okai

A gleccserek visszahúzódásának hátterében többek között az üvegházhatású gázok által kiváltott a globális felmelegedés és a kriokonitos lyukak állnak. A kriokonitos lyukak a gleccsereken keletkeznek, amikor a szél szennyezett levegőt, port és a dízelmotorok füstjéből származó kormot szállít oda, ami lerakódik a jég felszínén. Ennek következtében nem lesz vakító fehér a gleccser, sötétebb színe miatt veszít a fényvisszaverő képességéből (albedó), jobban elnyeli a fényt és a hőt, ami olvadást okoz, mélyedések jönnek létre. Például Ausztriában jól látható ez a jelenség a Grossglockner melletti Pasterze-gleccseren, ami első pillantásra úgy néz ki, mint egy leharcolt, koszos sípálya.

Kriokonit lyukak a gleccser felszínén. A felszínre kerülő szerves és szervetlen szennyező részecskék következtében sötétebbé váló felszínen lokálisan megnő a hőmérséklet, mélyedések jönnek létre. Gyakorlatilag erodálódik a jégfelszín, ugyanakkor a lyukak például baktériumok, vírusok és algák, de akár magasabb rendű élőlények (pl. férgek, rovarlárvák) számára is élőhelyet biztosítanak.

Ha a gleccserek olvadástörténetét vizsgáljuk, láthatjuk, hogy a 14. és a 19. század között lezajló "kis jégkorszak" során a Föld átlaghőmérséklete valamivel alacsonyabb volt a későbbi korokénál. Ezt követően felmelegedés kezdődött - rövid hideg periódusokkal megszakítva, amely során a gleccserek fokozatosan visszahúzódtak. A 20. század derekán egy hűvösebb periódus lelassította, helyenként meg is állította a gleccserek olvadását, az utóbbi néhány évtizedben azonban egyértelműen emelkedik a Föld átlaghőmérséklete, ez pedig a gleccserek számának drasztikus csökkenésével járt. Fokozottan növekvő a negatív tendencia 1995 óta, a jól ismert és nagy kiterjedésű grönlandi és antarktiszi gleccserek egyaránt a tengerbe omlottak. (Számos turistautat szerveznek a leomló jégfalak helyszíni megfigyelésére.) Jelentős mértékben megolvadt többek közt a Boulder-gleccser (USA), az Upsala-gleccser (Argentína), a Columbia-gleccser (Alaszka), s a felsorolást hosszan lehetne folytatni.

Az Athabasca-gleccser a kanadai Jasper Nemzeti Parkban 1917-ben (fent) és 2005-ben (lent). A 6,5 kilométer hosszú jégfolyam a 20. században közel e kilométert húzódott vissza.

Miért is indulnak el a gleccserek? A nagy nyomás miatt a jég alsó rétege felenged, és szinte „megolajozza” a nagy tömegű jég alatt az utat, és az a nehézségi erő hatására megindul lefelé. A sebessége változó, van, amelyik naponta 30 cm-t sem csúszik (pl. Alpok), és van, amelyik 15 métert is képes mozogni (pl. Grönland).

A Pasterze olvadása

A már említett Pasterze is nagyon gyors olvadást mutat. 1960 körül építettek a Ferenc József-kilátónál egy siklót, ami leviszi a turistákat közvetlenül a gleccserhez. Ez a sikló most több mint 100 méterrel van a jég felett. Mára olyan sokat olvadt a gleccser, hogy a turistáknak még jócskán le kell gyalogolniuk, ha meg szeretnék nézni ezt a ritka természeti jelenséget. Lent a gleccser kásásra olvadt, és kis tavacskák alakultak ki, amik szintén népszerű turistalátványosságnak számítanak.

8,4 kilométerével a Pasterze-gleccser Ausztria leghosszabb gleccsere. A jégfolyam évente kb. 10-15 méterrel rövidül meg - de 2003-ban 30 métert vesztett hosszából. 1851 (a mérések kezdete) óta tömegének közel fele eltűnt. A felső kép 1875-ben, míg az alsó 2004-ben készült. Ahol 1875-ben a gleccsernyelv vége volt, ott ma egy tó, a Margaritzen-Strausee látható.

Eltűnő hósipkák és a közeljövő

Nemcsak a gleccser, hanem a gleccser csúszása által teljesen simára koptatott hegyoldal is érdekes látványt nyújt. Ezt a jelenséget a jégbe ágyazott kövek gördülése idézi elő, amelyek nagy erővel csiszolják a medret. A kis kövek közben lisztszerű anyaggá porladnak, elvégezve az utolsó simításokat a hegyek oldalán. A magas hegyvidékeken mindenütt egyre csökkennek a havas hegycsúcsok, helyettük kopár hegytetők láthatók, a gleccserek és a hósipkák elolvadtak. Ez a jelenség világszerte megfigyelhető (Himalája, Alpok, Andok).

Egyes tudósok szerint 2015-ben bekövetkezik a globális éghajlati fordulópont, ami után a globális felmelegedést már nem lehet megállítani - ha az emberiség nem csökkenti radikálisan a szén-dioxid-kibocsátását. Ha pedig a jelenlegi tendenciák folytatódnak, néhány évtizeden belül eltűnhetnek Földünkről a gleccserek.

Írta: Molnár Benke Donát

Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest, XVIII. ker.