Számos szemgyönyörködtető légköri tünemény létezik, talán a kevésbé közismertek közé tartoznak az éjszakai világító felhők (Noctilucent Clouds, azaz NLC). Egy optikai jelenségről van szó a felső légkörben, amelyet a mély szürkület idején lehet megfigyelni. Az itt található felhők általában kékesfehér  vagy ezüstös színben pompáznak, mivel az alapvetően fehér színük az ózonrétegen áthatolva kékes árnyalatot kap.

Leginkább az 50. és 65. szélességi körök által határolt területen észlelhetőek a világító felhők. Nagyjából 80-85 km-es magasságban alakulnak ki, tehát kicsivel a mezoszférát (a légkör 50-100 km közé eső rétege) lezáró mezopauza (a légkör leghidegebb része, ahol -80 fok a hőmérséklet) alatt a nyári hónapok során, mindkét féltekén. Keletkezésükhöz -130 Celsius fok alatti hőmérséklet szükséges. Akkor válnak láthatóvá, amikor a Nap már jóval, 6 -16 fokkal a horizont alá bukott, ekkorra lesz ugyanis megfelelően sötét a troposzférikus égbolt, mely hátterükként szolgál, ugyanakkor a napsugarak a mezoszféra felhőit még megvilágítják. A vízcseppekről visszaverődő napsugarak hatására látjuk "világítani" a mezoszférikus felhőket.

2003. július 23-án a Nemzetközi Űrállomásról készített felvétel Közép-Ázsia felett. A kép alján a narancsos szín a troposzférát jelzi, amely 10-12 km-es magasságig nyúlik föl. Az ezüstös felhők jóval e magasság fölött jelentkeznek.

A világító felhők ritka megjelenésének fő oka az, hogy a felhőképződéshez szükséges feltételek (a nedvesség és az aeroszol részecskék) nehezen biztosítottak. A mezoszféra ugyanis több milliószor szárazabb a Szaharánál, a kondenzációs magvakként szolgáló aeroszol részecskék pedig ritkán jutnak fel ilyen magasságokba. Az aeroszolok olyan apró részecskék (pl. por- és talajszemcsék, pollenek) sókristályok), amelyeken beindulhatnak a felhőképződési, kondenzációs folyamatok, azaz a vízgőz kicsapódása vagy kikristályosodása.

A mezoszféra kondenzációs magjait a kozmikus eredetű por, a mikrometeoritok és maradványaik, valamint a vulkánkitörések biztosítják. Feltételezések szerint a vízgőzt a nyár folyamán felfelé irányuló, erős szelek szállítják a légkör nagyobb nedvességtartalmú, alsóbb tartományaiból, de a víz jelenlétére elfogadott magyarázat egyelőre nincs.

A Krakatau katasztrófája kellett a megfigyelésükhöz

Az első bizonyított NLC-észlelések 1885-ből valók, vagyis két esztendővel a Krakatau 1883-as nagy kitörését követően. Valószínűleg a mintegy 80 km magasba feljutó kitörési hamufelhő segítsége is kellett ahhoz, hogy a megfelelő körülmények jelen legyenek.

Ezt követően egyre gyakoribbá, szélesebb körűvé vált észlelésük, s az elmúlt évtizedekben arra is felfigyeltek, hogy fényesebbé váltak a felhők. Egyes kutatások szerint  a gyakoriság- és fényesség-növekedésben az emberi tevékenység is jelentős szerepet játszhat. A normál légköri áramlások mellett az űrhajózás során extra víz, jut a mezoszférába, míg az üvegházgázok mennyiségi növekedése  révén a hő nem tud visszasugárzódni a világűrbe, és nem melegíti a magasabb légköri rétegeket. Így miközben a troposzférában (ahol az időjárási jelenségek zöme lejátszódik) melegedik a légkör, a mezoszféra hidegebb és nedvesebb lesz.  Az alacsonyabb hőmérséklet és a nagyobb nedvességtartalom együttes hatására egyrészt gyakrabban jelenhetnek meg a felhők, másrészt nagyobb jégkristályok képződhetnek, amelyek több sugárzást vernek vissza, fényesebbé téve őket.

A jégkristályok alkotta, kékes, ezüstös színekben pompázó felhőket már hazánkban is megfigyelték. Nálunk erre június közepétől augusztus elejéig van esély. Legutóbb 2007 júliusában lehettek szemtanúi a szerencsésebbek a ritka látványosságnak. Akkor Budapest felett tűntek fel a felhők.

Írta: Zsemberi Enikő
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest, XVIII. ker.

Világító felhők Dánia felett 2010. július 15-én.